Hat hónap börtönbüntetésre ítélte a niši felsőfokú bíróság N.N. (47) helyi lakost, amiért G.D. katonaorvost hivatali visszaélés bűntettére bujtotta fel.

G.D. pedig nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért több mint nyolcszázszor vizsgálta meg N.N.-t a katonakórházban, holott nincs katona-egészségügyi biztosítása, sőt azt is megengedte neki, hogy a kórház tulajdonában lévő EKG gépet hazavigye, írja a Niške vesti.

Az ügyész egyébként az orvos ellen legalább egy év, kliense ellen pedig legalább hat hónap letöltendő börtönbüntetést kért, illetve azt is indítványozta, hogy G.D.-t legalább egy évre tiltsák el az orvosi munka végzésétől.

A tárgyaláson N.N. megpróbálta megkérdőjelezni a vizsgálatok számát, és azt mondta, nem ment 800 alkalommal vizsgálatra.

– Lehet hogy a vizsgálatok fele vonatkozott rám. A többi vizsgálaton G.D. barátai és az barátaim vettek részt, akiket én hoztam a rendelőjébe, ő ugyanis a komám – mondta a bíróságon N.N.

Az ítélet elsőfokú, ellene a vád és a védelem is fellebbezhet.