A szerb parlamentbe légtisztító berendezéseket szereltek fel, a Zöld-Baloldali klub képviselői csoportjának elnöke Radomir Lazović szerint pedig ez annyira cinikus, hogy még a Szerb Haladó Párt részéről is sok, írja a Nova.rs.

„Sok hely lenne, ahol nagyobb szükség van a tisztítóberendezésre: iskolákban, óvodákban, ez mindenki számára világos. Egészen hihetetlen fordulat ez, hiszen azok, akik állították, hogy nincs légszennyezés, most féltik a saját egészségüket és légtisztítókat szerelnek fel. Ez annyira cinikus és rideg lépés, hogy még a haladók részéről is sok”, mondta, majd a Ne davimo Beograd képviselője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Szerbiában évente 15 ezer ember hal meg légszennyezés miatt.

Aleksandar Vučić egyébként azt állította, hogy szennyezés nincs, hogy a városainkban a magas szennyezettségi fok csak néhány nap fordul elő, amikor éppen úgy alakulnak az időjárási körülmények. A Ne davimo Beograd egyébként két bűnvádi feljelentést is tett a volt környezetvédelmi miniszter ellen, azzal az alapos gyanúval, hogy nem vette komolyan a szennyezés mértékét. Kidolgoztak egy tervet is, amely hat lépésben ad útmutatót ahhoz, hogyan lehetne tisztább a főváros levegője.