November 13-án nemzeti tanácsi választásokat rendeznek Szerbiában: a magyar nemzeti tanácsi választások esetében a Köztársasági Választási Bizottság egy listát hitelesített, ez pedig a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott és összeállított, Magyar Összefogás nevet viselő lista, amelyre 25 VMSZ-tag és 10 VMSZ-szimpatizáns került fel, a listavezető pedig Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, köztársasági képviselője.

Az elmúlt napokat, heteket Pásztor István, a VMSZ elnöke, valamint a párt tartományi és köztársasági képviselői, valamint az MNT jelöltjei közül néhányan azzal töltötték, hogy végig roadshow-zták a vajdasági településeket, hogy meggyőzzék az embereket, minél nagyobb számban vegyenek részt a vasárnapi választáson, amelyen választási küszöb sincs, vagyis, ha egy ember megy csak el szavazni, akkor is érvényesnek tekintik a választást, és a Magyar Összefogás valamennyi, vagyis mind a 35 képviselője bejut a tanácsba.

A Sajtószabadság Alapítvány égisze alatt működő Családi Kör hetilap szeretett volna interjút készíteni Fremond Árpáddal, de ő írásban sem volt hajlandó válaszolni a kérdésekre. A listavezető ellenben interjút adott a Vajdaság Ma portálnak, s a közhelyek puffogtatása mellett az utolsó kérdésre igen érdekesen válaszolt. Németh Ernő, a Szabadkai Rádió korábbi főszerkesztője azt kérdezte tőle, hogy mivel jelenleg köztársasági képviselőként dolgozik, az MNT-választások után megtartja-e a köztársasági parlamenti mandátumát, amire Fremond ezt válaszolta:

– Egyelőre a Magyar Összefogás listájának a listavezetője vagyok. Az, hogy ki lesz az MNT elnöke, az elkövetkező időszakban ki fog derülni. Annyit szeretnék ezzel kapcsolatban mondani, hogy bárki is legyen az, biztos vagyok benne, hogy a törvényben előírtaknak meg fog felelni, a törvényes előírásokat be fogja tartani.

Ebből viszont az derül ki, nem biztos, hogy Fremond Árpád lesz Hajnal Jenő utódja. A lista második helyén a Magyar Szó korábbi főszerkesztő-helyettese, a szabadkai Kabók Erika található, a harmadikon a nagykikindai Tóth Ramóna, magyar nyelv és irodalom szakos tanár szerepel. A lista negyedik pozíciójára az adai Lajkó Szilvia, vidékfejlesztő agrármérnök került, az ötödiken a temerini Guszton András újságíró, a hatodik helyen a bácskossuthfalvi Crnkovity Gábor, a bölcsésztudományok doktora, a hetediken pedig Lovas Ildikó, Pásztor István élettársa, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ (VM4K) vezetője kapott helyet.

A teljes lista ide kattintva érhető el.

Pásztor István, a VMSZ elnöke és Fremond Árpád, a párt alelnöke (Fotó: Pásztor István/Facebook)