Újabb kortárs erőszakra került sor Vranjéban, ahol alig néhány nappal ezelőtt nyolcéves gyerekek verték meg egyik társukat brutálisan. Ezúttal a Stevan Sinđelić mezőgazdasági és állategészségügyi középiskola tanulói bántalmazták iskolatársaikat.

Egy negyedik osztályos tanuló a tanteremben megvert két elsőst, majd arra kényszerítette őket, hogy vetkőzzenek meztelenre. Mindezt még mobiltelefonjának kamerájával fel is vette.

Az Euronews Serbia megkeresésére a vranjéi alapfokú ügyészségen közölték, hogy a történtekről november 9-én érkezett feljelentés a rendőrséghez.

– Egy negyedik osztályos tanuló egy fiatalkorú társával közösen megtámadott két elsős diákot, akiket megvertek, többször arcon ütöttek, majd arra utasították őket, hogy vegyék le nadrágjukat, illetve alsóneműjüket és meztelenül sétáljanak a tanteremben. Mindezt a fiatalkorú tettestárssal közösen mobiltelefonnal fel is vették – közölte az ügyészség.

Az ügyészség elrendelte az esettel kapcsolatos információk és orvosi látleletek begyűjtését, a sértettek és szemtanúk kihallgatását, illetve a negyedik osztályos tanuló elleni bűnvádi feljelentést, bántalmazás és kínzás bűncselekménye miatt.

A történtekről a szociális központot is értesítették.

Az Euronews Serbia az iskolát is megkereste, ahol azt mondták, nem nyilatkoznak, amíg a nyomozás le nem zárul.

Vasárnap mi is írtunk arról, hogy egy vranjéi játszóházban nyolcéves gyerekek között történt brutális erőszak.

Brutálisan megverték egyik társukat a nyolcéves gyerekek