Példa nélküli az a kortárs erőszak, amire Vranjéban került sor egy játszóházban, ahol nyolcéves gyerekek verték meg brutálisan egyik társukat.

A Stop nasilju (Stop az erőszaknak) Instagram oldal szerint a gyerekek a vranjéi Vuk Karadžić Általános Iskola tanulói és mindannyian osztálytársak.

– Ez már nem az első eset, hogy ezt a kisfiút bántalmazzák. A játszóházban dolgozó nők azt hazudták, hogy a fiú sérülések nélkül távozott. Az eset elhallgatására tett kísérlet azonban nem lesz sikeres, a történtek minden felelősét szankcionálni kell – írja az említett oldal, amely közzétette az orvosi jelentést és a kisfiú sérüléseiről készült fényképeket is.

A jelentés szerint a „barátai” ugráltak rajta, lökdösték és ütlegelték. A kisfiú később fejfájásra és rosszullétre panaszkodott. Testén több helyen is véraláfutások, zúzódások, karmolások láthatók.

A belügyminisztérium közölte, hogy a vranjéi rendőrkapitányság munkatársai a gyermekorvosi rendelő orvosának feljelentését követően azonnal intézkedtek.

A rendőrség értesítette a vranjéi felsőfokú ügyészséget, amely elrendelte az esettel kapcsolatos információk begyűjtését, és azt, hogy a történtekről a szociális központot is tájékoztatni kell, hogy az saját hatáskörében megtegye a szükséges intézkedéseket.

A rendőrség az ügyészség parancsa alapján folytatja az incidens részleteinek a felderítését.