Aleksandar Vučić szerb elnök csütörtökön Párizsban találkozott Emmanuel Macron francia elnökkel, annak hivatalos rezidenciáján, az Élysée-palotában.

A francia elnök a nemzeti gárda kíséretében fogadta a szerb államfőt, majd négyszemközti találkozóra került sor.

Aleksandar Vučić kétnapos hivatali látogatáson tartózkodik Franciaországban, pénteken részt vesz a párizsi békefórumon, majd munkaebéden találkozik Josep Borellel, az Európai Unió kül – és biztonságpolitikáért felelős főképviselőjével és Miroslav Lajčákkal, az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különleges képviselőjével.

Erre a találkozóra közvetlenül azután kerül sor, hogy Szerbiával ismertették a Belgrád és Pristina közötti kapcsolatok végleges rendezését előirányozó francia-német javaslatot.

Albin Kurti koszovói kormányfő a Facebookon jelezte, hogy Párizsba utazik, és azt írta, a békefórumon feltehetően találkozik majd Aleksandar Vučićtyal.

Vučić az Élysée-palotában találkozott Macronnal (Fotó: Beta/AP Photo/Michel Euler)