Novak Đoković két játszmában legyőzte Sztefanosz Cicipaszt Torinóban a férfi teniszezők szezonzáró ATP-világbajnokságának második játéknapján.

Legutóbbi nyolc találkozójuk alkalmával – legutóbb másfél hete a párizsi torna elődöntőjében – a 21-szeres Grand Slam-győztes szerb kiválóság diadalmaskodott, és ezúttal is jobban kezdett: azonnal elnyerte a 2019-ben vb-győztes görög riválisa adogatását, és mivel ezt követően mindketten nyerték a sajátjukat, 37 perc elteltével szettelőnybe került a korábbi világelső.

Az addig rendkívül magabiztosan szerváló ötszörös világbajnok szerb adogatása 54 perc elteltével került először veszélybe, ám Đoković bréklabdát hárított. Ebben a játszmában mindketten nyerték saját szervagémjüket, így a szettről rövidítés döntött, amelyben az első pontot zsebelte be a görög játékos. Ezt követően öt labdamenetet egymás után Đoković nyert meg, aki röviddel ezután két mérkőzéslabdához jutott, az elsőt érvényesítette is, 1 óra 37 perc után lezárva a magas színvonalú találkozót.

A torna rekordot jelentő, 14,75 millió dolláros összdíjazásából a győztes – amennyiben veretlenül lesz világbajnok – 4,7 millió dollárt kasszírozhat a torinói Pala Alpitourban. Ez minden idők legnagyobb pénzdíja lenne, amit játékos egyéniben kap tornagyőzelemért. A világbajnoki cím díja amúgy 2,2 milliót, a döntő 1 milliót ér, egy csoportkörös győzelem 383 ezret, a fellépti díj pedig fejenként 320 ezer dollár.

Vörös csoport, 1. forduló:

Novak Đoković (szerb, 7.)–Sztefanosz Cicipasz (görög, 2.) 6:4, 7:6 (7-4)

Andrej Rubljov (orosz, 6.)–Danyiil Medvegyev (orosz, 4.) 6:7 (7-9), 6:3, 7:6 (9-7)