Akik úgy vélik, hogy a Covid-19 világjárvány átverés volt, nagyobb valószínűséggel hisznek mindenféle más összeesküvés-elméletben is – állítja egy új tanulmány a telex.hu írása szerint.

„A Covid-19 pandémia által okozott károk fokozták az emberek szorongását, bizonytalanságát, a tehetetlenség érzését, és súrlódásokat okoztak a különböző társadalmi csoportok tagjai között. Az ilyen körülmények szinte tökéletesek az összeesküvés-elméletek elterjedéséhez” – írták a kutatók a tanulmányban.

A kutatók két felmérést végeztek el. Az elsőben nagyjából ötszáz embert kérdeztek meg az Egyesült Államokban 2020 júniusában. A résztvevőket kérdezték általában az összeesküvés-elméletekről, illetve arról is, hogy mennyire hisznek a Covid-19-cel kapcsolatos konteókban. Hat hónappal később ugyanezekkel az emberekkel felvettek még egy kérdőívet. Azok az alanyok, akik úgy vélték, hogy „a Covid-19-et szándékosan hozták a világra sötét célokból” vagy hogy „a Covid-19 súlyosságát eltúlozták”, nagyobb valószínűséggel hittek más konteókban is, például abban, hogy a 2020-as amerikai elnökválasztást elcsalták.

A második felmérésben több mint kétezer brit embert kérdeztek meg arról, hogy mennyire értenek egyet a következő állítással: „Úgy vélem, sok nagyon fontos dolog történik a világban, amit elhallgatnak a közvélemény elől.” A tanulmány szerzői szerint ez a mondat jelzi az összeesküvés-elméletek elfogadására való hajlandóságot. Egy második időpontban megkérték az alanyokat, hogy mondják el, mennyire hisznek a Covid-19-konteókban. A későbbiekben hosszabb időszakok elteltével többször is feltették a résztvevőknek az első kérdést. Az első felméréshez hasonlóan a Covid-konteókban való hit előre jelezte az általános összeesküvés-elméletek elfogadásának későbbi növekedését.
Az eredmények alátámasztják azt az elképzelést, hogy a Covidról szóló összeesküvés-elméletek egyfajta kapuként szolgálhatnak más furcsa hiedelmekhez, de a további kutatásoknak fel kell mérniük, hogy ugyanez a hatás igaz-e más összeesküvés-elméletekre is. A Covid-szkepticizmus egyébként az oroszbarátsággal is mutat összefüggést, erről a nyáron írt a telex.

Illusztráció: Somogyi Péter (szarvas) / Telex