Speciális ösztöndíjprogram indul a diaszpóra fiataljai számára, magyarországi felsőoktatási tanulmányaikat támogatandó – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács XI. ülésén csütörtökön Budapesten. Mint mondta, több mint száz diaszpóraszervezettel vannak intézményes kapcsolatban.

Kitért arra is, hogy számos országban jöttek létre magyar házak, segítséget nyújtottak a külhoni területeken templomok építéséhez, rekonstrukciójához, támogatják az egyházi életet.

Semjén Zsolt felhívta a figyelmet arra is, hogy minden olyan támogatást, ami nem kötődik szorosan egy területhez, kiterjesztik minden magyar állampolgárra, bárhol él. Az anyasági támogatást eddig 43 ezren kapták meg, babakötvényt 38 ezren igényeltek és 20 ezer babacsomagot állítottak össze. Arra biztatta a diaszpóra magyarságát, éljen ezekkel a lehetőségekkel.

Eddig több mint 1 millió 150 ezren váltak a magyar állampolgárság által nemzettársunkból honfitársunkká, teljes szavazati joggal – mondta, megjegyezve: a mostani választáson 320 ezer külhoni szavazat érkezett, 50 ezerrel több, mint 2018-ban.

Ülésezett a Magyar Diaszpóra Tanács (Fotó: Semjén Zsolt/Facebook)