Bill Gates, a világ egyik leggazdagabb embere bejelentette, hogy jótékonysági alapítványa, a Bill and Melinda Gates Foundation 4 év alatt 7 milliárd dolláros segélyt küld Afrikába, írja a Telex.

A támogatást főként az éhezés, a járványok, a mélyszegénység és a nők elnyomása elleni küzdelemre szánja az alapítvány, a legnagyobb részt Nigéria fogja kapni belőle. Gates szerint az orosz-ukrán háború kitörése óta a humanitárius szervezetek, illetve a jótékony célra adakozó magánemberek és cégek is elhanyagolják Afrikát, és a háború sújtotta Ukrajnát segítik. Az afrikai országokat ráadásul a háború áttételesen is sújtja az élelmiszerárak drasztikus emelkedése miatt, amit még tetéz a Kelet-Afrikában évtizedek óta nem látott súlyosságú aszály is.

Gates elmondása szerint az alapítványa a 7 milliárdos segély mellett továbbra is elkötelezett az egészségügy és a mezőgazdaság fejlesztésében a harmadik világban. Az egykori Microsoft-alapító sokáig a világ leggazdagabb emberének számított, többször is kijelentette, hogy a teljes vagyonát jótékony célokra szánja elkölteni. Eddig több mint 50 milliárd dollárt adományozott el ilyen célokra, de a – jellemzően részvényekben tartott – vagyona ezzel együtt is folyamatosan növekszik, a Forbes legutóbbi milliárdos-toplistája 129 milliárd dollárra becsülte.