Gabriel Escobar, az amerikai külügyminisztérium nyugat-balkáni különmegbízottja pénteken este reményét fejezte ki, hogy Belgrád és Pristina a következő napokban megállapodásra jut annak érdekében, hogy csökkenjen az Észak-Koszovóban kialakult feszültség. Hangsúlyozta, az EU különleges képviselőjével karöltve az USA is aktívan támogatja az erre irányuló erőfeszítéseket.

Escobar a Tanjug hírügynökségnek adott interjújában felszólította Koszovót és Szerbiát, hogy legyenek maximálisan rugalmasak és a napokban állapodjanak meg, még mielőtt lejárna a november 21-ei határidő – amikortól a koszovói hatóságok büntetni szándékozzák azokat a járműtulajdonosokat, akik nem cserélték le koszovóira a Szerbia által kiadott rendszámtábláikat – hogy ezzel is csökkentség a feszültséget.

– Ezután a feleknek kétszeresen is eleget kell tenniük a párbeszédben vállalt kötelezettségeiknek és végre kell hajtaniuk a már aláírt megállapodásokat, ami azt jelenti, hogy el kell kezdeniük az egyeztetéseket a szerb többségű községek közösségének megalakításáról is – húzta alá Escobar.

Arra a kérdésre, hogy milyen megoldást lát a koszovói helyzet rendezésére, és hisz-e a kompromisszum lehetőségében, tekintve, hogy a Szerb Lista – amelynek tagjai kivonultak a koszovó intézményekből – azt követelte, hogy tartsák be a brüsszeli megállapodást, mindenekelőtt a szerb többségű községek közösségének megalakítását, a különmegbízott azt felelte, hogy az USA egyetért az EU-val, hogy az elmúlt időszak történései aggodalomra adnak okot.

– A koszovói parlament ratifikálta a brüsszeli megállapodást, a koszovói alkotmánybíróság pedig kimondta, hogy szükséges megalakítani a szerb többségű községek közösségét, ami Pristina számára törvényes kötelezettséget jelent – mutatott rá Escobar.

A francia-német rendezési javaslatról a különmegbízott azt mondta, hogy annak részleteiről az EU által koordinált párbeszéd során kell tárgyalni, de az USA is erőteljesen támogatja azt.