A rendőrök és rendőrtisztek szakszervezete kezdeményezést juttatott el Ana Brnabić kormányfőhöz, hogy a vonatkozó szóló törvény módosításaival az újságírók kapjanak hivatalos személyi státuszt, emellett korkedvezményesen mehessenek nyugdíjba.

A szakszervezet úgy véli, hogy Szerbia válaszúthoz érkezett a demokratikus fejlődés folytatása szempontjából, ami nem valósulhat meg, ha a törvény nem védi meg azokat, akik a nyilvánosság számára a hiteles információkat szolgáltatják.

– A törvény módosításával a sajtó munkatársai hivatalos állami személynek minősülnének, ennek köszönhetően pedig az újságíró elleni támadás állam elleni támadásnak minősülne, úgy, ahogyan ez a rendőrök esetében is van – áll a közleményben.

Ezzel, véleményük szerint drasztikusan csökkenne az újságírók elleni támadások száma, és az újságírók kevésbé válnának az erőszaktevők céltábláivá.

Arról, hogy az újságírók korkedvezményes nyugdíjra is jogosultak legyenek, az állami szerveknek az újságíró szervezetekkel és a civil szektorral is egyeztetniük kell, de mint a rendőrszakszervezet rámutat, ennek a javaslatnak az az oka, hogy az újságírók rövidebb ideig élnek.

A szakszervezet azt javasolja, az ez irányú törvénymódosítás legyen az első lépés, ami azt eredményezi, hogy az újságírás valóban a „hetedik hatalmi ággá” váljon.