A Dóm téren zenés darabokkal, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon pedig koncertsorozattal várja a közönséget jövő nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékok – tájékoztatta a fesztivál sajtóreferense kedden az MTI-t.

Kertész Lilla közölte, hogy a fesztivál a Dóm téren július 7-én a Holdvilágos éjszakán című gálával kezdődik, melyen a magyar és nemzetközi operairodalom legszebb áriái és közönség kedvenc operettslágerei csendülnek föl.

Egy héttel később Michael Kunze és Lévay Sylvester musicalje, az Elisabeth érkezik három estére a Szabadtéri Játékokra a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház vendégelőadásában, Szente Vajk rendezésében.

Július 21-én tartják a Szegedi Szimfonikus Zenekar Ajándékkoncertjét. Július 28., 29. és 30. este pedig az idei évad záróprodukcióját, John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse Chicago című musicaljét játsszák Béres Attila rendezésében.

A Dóm téri programok zárása Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István worldmusicalje, az Ezeregy éjszaka debütál a fesztiválon. A produkciót augusztus 11-i ősbemutatóját követően 12-én, 18-án, 19-én és 20-án láthatja majd a közönség.

Az Újszegedi Szabadtéri Színpad koncertsorozata Zorán és zenésztársai fellépésével indul június 28-án. Ezután Ezzel még tartozom című estjén Demjén Ferenc hoz el Újszegedre egy válogatást slágereiből. Augusztus 2-án az Omega Naplemente emlékkoncerten idézik fel a legendás együttes egyedülálló zenei világát.

Augusztus 16-án Dolhai Attila, Oszvald Marika, Fischl Mónika és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái adnak közös estet Zenére fel! címmel a Budapest Folk Dance táncosainak közreműködésével.

Július 26-án a többek által is a világ legjobb gitárosának tartott Al Di Meola lép fel. Július 12-én Palya Bea népzenei gyökerekkel bíró dalai hallható, augusztus 9-én pedig a Kispál és a Lovasi formáció koncertezik.