Petro Kotin, az ukrán állami atomenergetikai vállalat, az Energoatom vezetője arról beszélt az ukrán köztévében, hogy elképzelhető, hogy az oroszok a zaporizzsjai atomerőmű feladására készülnek – írja a Guardianra hivatkozva a hvg.hu. Az oroszok március óta tartják rajta a kezüket Európa legnagyobb atomerőművén, a világ pedig feszült figyelemmel kíséri a mostanra a hálózatról lekapcsolt erőmű területét fenyegető és az azt eltaláló bombázásokat (melyekért a háborúban álló két fél egymást okolja), joggal tartva egy újabb atomkatasztrófától.

Kotin azt mondta a televízióban, hogy olyan információkat kapott az Energoatom, amelyek szerint vannak arra utaló jelek, hogy már nem sokáig marad orosz kézen az erőmű. Ezen jelek közül elsősorban az orosz médiában mostanában „nagy számban” megjelenő cikkeket említi, amelyek arról szólnak, hogy megérné kiűríteni az atomerőművet, és átadni annak az irányítását az ENSZ alá tartozó Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek.

“Az embernek az a benyomása, hogy csomagolnak össze [az oroszok], és ellopnak mindent, amit csak tudnak”- fogalmazott a vezető. Arra a kérdésre, hogy nem korai-e az oroszok lelépéséről beszélni, Kotin azt válaszolta, hogy valóban korai, mert egyelőre nem ez történik, de szerinte „készülnek az elhagyásra”.