Ismerem azt a régi iskolát. Első osztályban minden áldott nap hasfájósan, szorongva indultam el, mert a tanító néni verekedett. Már nincs az élők sorában. Engem, igaz, mert szót fogadtam, sosem bántott. Mégis traumatikus élményé vált számomra az iskola. Nemcsak a rendetlenkedőket, hanem a házi feladatot elmulasztókat, de akár a gyengébben teljesítőket is felpofozta. Persze, sosem történt meg, hogy a párttitkár fiát, a funkcionárius gyerekét verte meg, hanem azokat az egyébként is szociális eseteknek számító delikvenseket, akik megfelelő szülői vagy közösségi felügyelet nélkül nevelkedtek.  Egyetlen eset történt a nyolc év alatt, hogy egy tanárom, pontosabban tanítóm megütött.


A cikk folytatódik, de a tartalom eléréséhez PLUSZ előfizetés szükséges. Ha már van előfizetése lépjen be az azonosítójával, ellenkező esetben válasszon csomagjaink közül.