Ana Brnabić szerb miniszterelnök Párizsban újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy nem lehet addig új, Koszovóval kapcsolatos javaslatokról beszélni, amíg az eddigi megállapodásokat nem ültetik gyakorlatba, a brüsszeli megállapodást, és az abban foglalt szerb többségű községek közösségének (ZSO) megalakítását. A szerb kormányfő ezzel cáfolta Frank-Walter Steinmeier német köztársasági elnök kijelentését, miszerint a felek megállapodásra jutottak a francia-német javaslatot illetően.

Steinmeier ugyanis szerdán Szkopjéban azt mondta, örül, amiért sikeres lett a német-francia rendezési javaslat, mivel azt a felek elfogadták.

– Pristinának hozzá kell látnia a szerb többségű községek közösségének megalakításához, ez mindennek a kiindulópontja. Másfelől pedig, hogyha nem ültetik gyakorlatba az eddigi megállapodásokat és Pristina nem teljesíti a brüsszeli megállapodásban vállalt kötelezettségeit, akkor nem tudom, ki lesz az, aki bármilyen újabb megállapodást szavatolni tudna – emelte ki Ana Brnabić.

A legfontosabb, tette hozzá, hogy azon dolgozzunk, amiről már megállapodtunk, mégpedig, hogy Pristina végre lásson hozzá a ZSO létrehozásához, a pristinai intézményekbe térjenek vissza a szerbek, hogy így erősebb stabilitás jöhessen létre, és ezzel nyíljanak meg a lehetőségek az újabb javaslatok előtt, illetve folytatódhasson a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd.

A szerb kormányfő arról is beszélt, hogy „jó és építő jellegű” tárgyalást folytatott Párizsban Élisabeth Borne francia miniszterelnökkel.

Brnabić az Instagramon azt írta, hogy a megbeszélés középpontjában a gazdasági együttműködés állt, tekintettel arra, hogy Szerbiában fontos francia nagyvállalatok működnek.

Ana Brnabić (Fotó: Tóth Imre/SZMSZ)