Stevan Bakić, Szabadka polgármestere kedden úgy döntött, hogy a városi költségvetésből a főtéren szervezett szilveszterezésre elkülönített 5 millió 911 ezer dinárt a diákok ösztöndíjazására és a gyermekek gyógykezelésére költik el – olvasható a polgármesteri kabinet sajtóközleményében.

Az említett összeg egy részét hallgatói ösztöndíjakra fordítják, ami lehetővé teszi a már odaítélt 100 ösztöndíj mellett további 38 önkormányzati ösztöndíj jóváhagyását a listán szereplő 110 pontot elért hallgatók számára, a polgármester által a Bizottság javaslatára hozott határozata szerint.

Az összeg másik része, 959.000 dinár a fiatal tehetségek kibontakoztatásának ösztönzését szolgáló költségvetési alapba kerül, így mind a 237 jelentkező és a pályázati feltételeknek megfelelő diák és hallgató tehetségfejlesztési támogatásban részesül. A Szabadka város fiatal tehetségeinek támogatásáról szóló határozat további 137 fiatal tehetséggel bővül, akiket a város ilyen módon segít.

Az összeg harmadik részét, 500.000 dinár, a súlyosan beteg gyermekek és fiatalok kezelését segítő alapítvány számlájára utalják át. Az alapítványon keresztül az önkormányzat idén eddig 83 kérelmet valósított meg a súlyos betegségben szenvedő gyermekek és fiatalok kezelésének támogatására.