Amint arról írtunk, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Facebookon közölte, döntés született, hogy a Magyar Összefogás képviselőcsoportja Fremond Árpádot fogja javasolni és megválasztani a Magyar Nemzeti Tanács elnökévé. A pártelnök egyúttal azt is közölte, hogy Fremond lemondott a VMSZ-ben betöltött összes funkciójáról.

– A Magyar Összefogás képviselőcsoportjának állásfoglalásáról tegnap este tájékoztattam a VMSZ Elnökségét és Tanácsát! Mindkét testület tudomásul vette a javaslatokat és messzemenően támogatja is őket. A döntések megfogalmazása, illetve azok előkészülete és elfogadása több ponton döntéshozatalra késztette mind az Elnökséget, mind a Tanácsot, amiket mindkettő meg is tett. – írja Pásztor István.

Pásztor: Fremond Árpád lesz az MNT elnöke

– Tudomásul vettük, hogy Fremond Árpád lemondott a VMSZ-ben betöltött összes funkciójáról, javaslatomra a Tanács Vicsek Annamáriat választotta meg a VMSZ alelnökévé, Kislinder Gábor lett a Tanács, míg Szatmári Adrián az Elnökség újonnan megválasztott tagja.

Dr. Molnár Viktor személyében a Tanács megválasztotta új elnökét, az alelnök pedig Kormányos László lesz. Sárközi Istvánt, a kishegyesi KKT elnöki posztjában ifj. Juhász Bálint fogja váltani.

Tudomásul vettük azt is, hogy Fremond Árpád lemond Képviselőházi mandátumáról, aminek az odaítélését Újhelyi Ákos javára a Tanács egyhangúlag javasolja és támogatja – adta hírül a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, aki mindenkinek megköszönte az eddigi munkáját, az új feladatokhoz pedig jó egészséget, töretlen bizakodást és kitartást kívánt.

Vicsek Annamária, Fremond Árpár és Újhelyi Ákos (Fotó: vmsz.org.rs)