Pásztor István megelégedéssel nyugtázta, hogy végre megegyeztek a Magyarországnak járó uniós forrásokról, mert szerinte ettől is függ a magyar költségvetési mozgástér, ami pedig hatással van arra, hogy milyen és mekkora támogatásokra számíthatunk az anyaországtól. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában szerdán azt mondta, az az ígéret hangzott el, hogy megmaradnak a határon túli magyaroknak folyósított eddigi támogatások, ez pedig szerinte azt jelenti, hogy biztosított marad a már kialakított intézményrendszer működtetésének feltételrendszere.

„Nem lesz egyetlen olyan intézményünk sem, amit támogatás híján be kell csuknunk. Nem lesznek olyan intézmények, ahol le kell építeni az emberállományt azért, mert a támogatásokat nem kapjuk meg. Ami viszont teljes mértékben egyértelmű, hogy olyan dinamikával, olyan mértékben nem tudunk fejleszteni, olyan mértékben nem tudunk felújítani épületeket, intézményeket, nem tudunk olyan mértékben modernizálni, ahogy azt az elmúlt években tettük.”