Szenvedélyes, de méltósagteljes 25 perces beszédet intézett angolul az amerikai Kongresszus mindkét házának együttes üléséhez szerda este Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, akinek első háborús külföldi útja Washingtonba vezetett. Az amerikai törvényhozók többszöri ovációval köszöntötték a szokásos olajzöld katonai munkaruhában és csizmában megjelenő ukrán államfőt. A pillanat különösen érdekes volt, hiszen ugyanez a Kongresszus alig több mint két évvel ezelőtt alkotmányos felelősségrevonási eljárást indított az akkori amerikai elnök ellen, mivel Donald Trump személyes politikai számításból zsarolta meg ugyanezt az ukrán vezetőt.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az amerikai Kongresszus mindkét házának együttes ülésén szólal fel. Washington, 2022. december 21. (Fotó: Carolyn Kaster/AP/Beta)

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az amerikai Kongresszus mindkét házának együttes ülésén szólal fel. Washington, 2022. december 21. (Fotó: Carolyn Kaster/AP/Beta)

Zelenszkij világpolitikai kontextusba helyezte Ukrajna honvédő háborúját a putyini agresszióval szemben. “Európa erősebb és függetlenebb, mint valaha, és ez az egység az Egyesült Államok vezető szerepének köszönhető – mondta. – Ezt a harcot nem lehet befagyasztani vagy elhalasztani. Nem lehet ignorálni vagy azt remélni, hogy egy óceán vagy valami más védelmet nyújt. Rengeteg múlik a világ hozzáállásán, és rengeteg múlik a világban azon, ahogy önök viszonyulnak a harchoz” – állapította meg Zelenszkij.

„Az önök pénze nem adomány, hanem befektetés a globális biztonságba és a demokráciába… Nem kérjük, hogy az önök katonái harcoljanak a mi földünkön. Mi magunk harcolunk, csak fegyverre van hozzá szükségünk. A győzelmet az ukránok bátorsága és az amerikai eltökéltség biztosítja” – figyelmeztetett az ukrán vezető.

„Mi először a fejünkben győztük le az orosz agresszort. Oroszországtól viszont nem várhatjuk, hogy lépéseket tesz a béke érdekében. Oroszország akkor szabadul majd fel, ha felszabadítja magát a Kreml [diktatúrája] alól” – utalt az elnyomott orosz ellenzék szerepére.

A Biden-kormányzat szerdán jóváhagyott 1,8 milliárd dollárt Patriot légvédelmi rakéták leszállítására és a kezelésükhöz szükséges kiképzésre, amire Lengyelországban és Németországban kerülhet sor. Ezen túlmenően 45 milliárd dolláros csomagot készít kongresszzusi jóváhagyásra, aminek megszavazását Zelenszkij konkrétan is kérte a törvényhozástól.

A 45 milliárdból 17 milliárd gazdasági segélyként jutna Ukrajnának, de a jobboldal egy része, amely januárban veszi át a képviselőházi többséget, az utóbbit nem támogatja. Az együttes ülésen meg sem jelent a két legelvadultabban Trump-párti republikánus képviselő, néhány más konzervatív pedig nem volt hajlandó tapsolni, miközben a Kongresszus félezer tagja lelkesen ünnepelte Zelenszkijt.

Az ukrán elnök úgy zárta beszédét, hogy „Győzedelmes, boldog új esztendőt kívánok mindannyiunknak!” – majd átadott egy harci lobogót a Kongresszus két vezetőjének, amelyet a Bahmutban harcoló katonák aláírása ékesít. Zelenszkij elmondta, hogy egy nappal washingtoni útja előtt a bahmuti fronton járt, ahol szerinte a háború legvéresebb ütközete zajlik, ami fordulópontot jelenthet a 300 napja tartó agresszió visszaverésében.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az amerikai Kongresszus mindkét házának együttes ülésén szólal fel. Washington, 2022. december 21. (Fotó: Carolyn Kaster/AP/Beta)

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az amerikai Kongresszus mindkét házának együttes ülésén szólal fel. Washington, 2022. december 21. (Fotó: Carolyn Kaster/AP/Beta)

Az amerikai Kongresszus mindkét háza előtt tartott beszéd után Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a bahmuti fronton harcoló katonák aláírásával ékesített lobogót adományoz Kamala Harris amerikai alelnöknek, a Szenátus elnökének és Nancy Pelosi képviselőházi házi elnöknek (Fotó: Jacqueline Martin/AP/Beta)