Két személy vesztette életét ammónium-mérgezés okozta fulladás miatt, 56-an pedig kórházba kerültek, miután vasárnap a Pirot melletti Sopotski Han falunál kisiklott egy tartálykocsikból álló vasúti szerelvény. Az ammónium még most is szivárog, az autópálya továbbra is le van zárva, a Nova portál pedig rekonstruálta, hogy mi történt, a szerelvény elindulásától kezdve a baleset helyszínéig.

Az összefoglalóban az incidens következményeiről is olvashatunk:

  1. Az ammóniumot szállító, ciszternákból álló szerelvény vasárnap indult el Bulgáriából Prahovo és Šabac irányába.
  2. 16:36 körül Pirot és Staničenje állomások között a Niš-Dimitrovgrad vasúton Sopotski Han településnél kisiklott és felborult a tartálykocsi.
  3. A szerelvény 900 tonna ammóniumot szállított.
  4. A szerelvény négy vagonja siklott ki.
  5. Az ammónium miatt a közeli autópályán sűrű füst kezdett gomolyogni.
  6. Nem sokkal a vasúti balesetet követően, annak helyszínétől nem messze a 259-es számú állami úton közlekedési baleset is történt.
  7. Az emberek kiszálltak járműveikből és menekülni kezdtek a szétterjedő sűrű, gomolygó füst elől. Közöttük volt az a kamionsofőr is, aki akkor lelte halálát, amikor lezuhant a felüljáróról, holttestét 70 méterre a sínektől találták meg.
  8. Branislav J. aki az embereket arról igyekezett tájékoztatni, hogy szivárog az ammónium, szintén életét vesztette, holttestét egy árokban találták meg még a baleset napján.
  9. Összesen 56 embert szállítottak kórházba.