A 2023-as évben 123 euróba (49 190 forint) fog kerülni Magyarországon az éves autópálya-matrica, ami öt százalékkal magasabb a tavalyi 46 850 forintos árnál. Az éves megyei matricák ára is emelkedett: 5450 forintról 5720 forintra nőtt.

A havi matrica ára 8900 forint lesz az eddigi 5210 forint helyett, ami hetven százalékos drágulásnak felel meg.

A Szerbiából Magyarországra utazók körében a legnépszerűbb a tíz napig érvényes matrica volt, amelynek az ára negyvennégy százalékkal emelkedik, így az idán 5500 forintot (13,75 eurót) kell majd érte fizetni, míg 2022-ban kevesebb mint négyezer, egészen pontosan 3820 forintba került.

Nemcsak a matricák ára, hanem a büntetések is emelkedtek. Matrica nélküli autópálya-használat esetén 60 napon belüli fizetésnél 18 750, azon túl 74 970 forint lesz a büntetés, míg tavaly ezért 16 220, illetve 64 850 forintot kellett fizetni. A büntetés a fizetési felszólítás után kiváltható azzal is, ha utólag valaki megveszi az éves országos matricát.

Az általában rövidebb időszakokra vásárlóknak is érdemes fontolóra venni az éves jogosultság megvásárlását: 2023-ban kilenc darab heti matrica ellenértéke megegyezik az éves jogosultság árával. (MTI)