Azok a banki ügyfelek, akiknek hitelei változó kamatozású euró alapúak, megkapták az újabb elszámolást. Az euribornak köszönhetően a részletek ismét magasabbak, s bizony vannak olyanok, akiknek havonta 130 euróval is többet kell majd fizetniük, mint korábban, írja a nova.rs.

Azt követően, hogy az euribor értéke hét év után negatív lett, a kamatláb, amelyre támaszkodva az európai bankok hitelezik egymást, drasztikusan emelkedni kezdett.

A nova.rs-nek nyilatkozó egy érintett tavaly márciusban vett fel euró alapú lakáshitelt, és most a poklot járja meg. 100.000 eurót kölcsönzött, variabilis kamattal, 15 évre. Első havi hitelrészlete 660 euró volt, három hónappal később már 745, most 791 eurót kell, hogy fizessen.

Az euribor jelenlegi értéke 2,132 százalék.

A legnagyobb bajban azok a polgárok vannak, akik lakást, házat vettek hitelre, vagy azt szándékoznak venni, mert Szerbiában ezeknek a hiteleknek a többsége euró alapú. A közgazdászok az efajta hitelt sokszor életfogytiglaniként jellemzik: magas a hitel, nagyok a részletek, amelyek folyamatosan változnak és emelkednek. Minden alkalommal, amikor emelkedik az euribor, emelkedik a hitelrészlet is – általában három- és hathavonta végzik el a bankok az átszámítást.

A mostani változás mindenkit érint, aki euró alapú hitelt vett fel, de a leginkább azokat, akik a térítésük elején járnak, kevésbé azokat, akik hitelük több mint felét már visszafizették.