A niši felsőfokú ügyészség csütörtökön közölte, hogy nyomozás előtti eljárást indít a 28 éves nő ellen elkövetett nemi erőszakról szóló feljelentés okán.

A közlemény szerint a nő december 30-án tett feljelentést, miután az egyik kávézó mosdójában négy férfi megerőszakolta.

– Az ügy jelenlegi szakaszára, és arra való tekintettel, hogy a rendőrség tegnap küldte meg a jelentést, a nyomozás érdekében egyelőre nem tudunk bővebb tájékoztatást adni – közölte az ügyészség.

A belügyminisztérium korábban már közölte, hogy a rendőrség elbeszélgetett a sértett nővel, a szórakozóhely dolgozóival és azokkal a személyekkel, akik kapcsolatba hozhatók a bűncselekménnyel.

Amint arról írtunk, a rendőrség közel egy hét hallgatás után adta ki közleményét, miután egy civil szervezet több mint tízezer aláírást tartalmazó petícióval követelt tájékoztatást a történtekről.

Csoportosan erőszakoltak meg egy fiatal nőt Nišben