Megjelent egy miniszobor Ungváron, amely Fodor Sándor kárpátaljai magyar egyetemi oktatót, az Ukrajna elleni háború egyik katonáját ábrázolja – vette észre az erről szóló ukrán Twitter-bejegyzést a telex.hu.

Fodor Sándor, akire a magyar sajtóban Fedor és Fedir vezetéknévvel is hivatkoznak, civilben az Ungvári Nemzeti Egyetem professzora, és májusban jelent meg róla egy fotó és a hozzá kapcsolódó hír, miszerint a harcok szüneteiben a lövészárokból, fegyverrel a kezében tart előadásokat a hallgatóinak.

Egy szerdai tweet szerint „az árkok professzorának” szentelt miniszobrot adtak át Ungváron. 2021 májusában Bódi László „Cipő”, a Republic együttes egykori frontembere emlékére avattak miniszobrot Ungváron, az énekes szülővárosában. A kis szobor akkor már a 46. ilyen alkotás volt a városban, amelyeknek a jelentős része magyar vonatkozású az Ung jegén korcsolyázó Csontváry Kosztka Tivadartól a Rubik-kockán át Bartók Béláig és Liszt Ferencig. Egy blogbejegyzés szerint az apró szobrok szerzője Kolodko Mihály ungvári születésű ukrán–magyar szobrászművész, aki 2017-ben települt át Magyarországra.