Moszkva elvárja Szerbiától, hogy ne vegyen részt olyan nemzetközi konferenciákon, amelyeket Oroszország részvétele nélkül tartanak meg – jelentette ki Oroszország belgrádi nagykövete, Alekszandr Bocan-Harcsenkó.

Az N1 értesülése szerint a nagykövet az Ivica Dačić külügyminiszterrel folytatott december 30-i megbeszélésén közölte azt, hogy ez a Demokrácia Csúcstalálkozóra, az Európai Politikai Közösség Tanácsára és más olyan találkozókra vonatkozik, amelyeknek középpontjában Oroszország lesz.

Az orosz nagykövet az is elmondta: Moszkvának tudomása van arról, hogy Dubravka Đedović energetikai miniszter és az ukrajnai nagykövet Belgrádban tárgyalt Ukrajna energetikai támogatásáról.

Dačić azt válaszolta: Szerbia Moszkva követeléseit „a baráti kapcsolatok szellemében” fogja megvizsgálni – írja az N1.