Ne lép be Márki-Zay Péter új pártjába Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. A politikus a Facebook közösségi oldalon nyílt levélben is megerősítette, hogy a „híresztelésekkel szemben” nem kíván részt venni a hódmezővásárhelyi polgármester új pártjának munkájában.

„Elmondtam neked személyesen is többször, de a jelek szerint nyilvánosan is szükséges: bármilyen új pártot csak erős alapokon, széleskörű összefogással, megfelelő időben szabad elindítani. Ezek hiányában a legjobb szándékkal indított kezdeményezés is csak egy lesz az egyszemélyes törpepártok szomorúan hosszú sorában” – írja Hadházy.

A független képviselő bejegyzésében aláhúzza, hogy annak, aki új ellenzéki formációban gondolkodik, hatalmas a felelőssége:

Nem szabad hamis reménnyel kecsegtetni az amúgy is csalódott ellenzéki szavazókat, hogy aztán – a projekt törvényszerű bukása után – még mélyebbre süllyedjenek az apátiába, még kevesebb embernek legyen kedve aktívan tenni hazánk sorsának jobbra fordításáért

– írja, majd így folytatja:

– Meggyőződésem szerint jelen pillanatban bármilyen párt alapításánál fontosabb ellenzéki feladat a valódi, tisztességes választások feltételeinek kivívása. Minden eddigi és jövőbeni közös munkát megköszönve kérlek még egyszer, ezúttal nyilvánosan is, ezeket is figyelembe véve fontold meg újra a szándékaidat! – üzente Márki-Zay Péternek Hadházy Ákos.

Amint arról mi is írtunk, az európai parlamenti választásokra készülő Márki-Zay Mindenki Magyarországa Néppárt néven új pártot alapít.

Márki-Zay Péter új pártot alapít