Kedden korán reggel befejeződött a mintegy húsz tonnányi ammónia áthelyezése abból a tartálykocsiból, ami még december végén siklott ki Pirotnál, közölte Goran Vesić közlekedésügyi miniszter. Az ammóniát biztonságos helyre szállították, ezzel pedig megszűnt a szivárgás Pirotnál, tette közzé a minisztérium. Mielőtt elkezdték volna az ammónia áthelyezését, felemelték a tartálykocsit és visszatették a sínekre, ami komoly veszélyekkel járt. A szakértők továbbra is vizsgálják a föld, a víz és a levegő minőségét a területen.

A Szerbiai Vasúti Infrastruktúra emberei folytatják a sínek javítását, hogy a három további tartálykocsit, amelyek szintén ammóniát szállítottak, vissza tudjanak emelni a sínekre és azok folytatni tudják az útjukat. Az emelésben egy speciális vonat és emelő segíti őket Bulgáriából.

Vesić hozzátette, az egész folyamatról csak kevés információt lehetett közben megosztani, éppen annak érdekében történt ez, hogy a szakemberek zavartalanul tudják végezni a munkájukat és ne történjen nagyobb baj.

A Niš – Dimitrovgrad közötti szakaszon a vasút január 13-tól lehet újra funkcióban.

Azt, hogy pontosan hogyan történt a baleset, az ügyészség vizsgálja.