Miután az előző pályázati kiírás igen sikeres volt, a szerb államvezetéstől származó információk alapján hamarosan új pályázatot írnak ki, amellyel a falusi házak megvásárlását támogatja a kormány, s ezzel egyben azt is, hogy ezek a települések ne néptelenedjenek el, a fiatalok ne hagyják el a szülőfalujukat.

A falufejlesztésért felelős miniszter, Milan Krkobabić elmondta, hogy az új pályázati kiírás februárban jelenik meg. Hozzátette, amíg lesz igény a falusi házak megvásárlására, a kormány addig folytatni fogja a támogatást, és mindig elkülönít majd egy összeget a költségvetésből erre a célra.

Krkobabić a Tanjug hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a jövő héten terjeszti majd be a javaslatát a kormánynak, amely februártól kellene, hogy induljon, s a várakozások szerint az idén mintegy ötezer jelentkezőre számítanak.

Tavaly 1,2 milliárd dinár, vagyis több mint tízmillió eurót fordítottak a köztársasági költségvetésből a falusi házak megvásárlására, s a jelentkezők összesen 980 falusi házat vásároltak meg. A program kezdete óta összesen 1631 falusi ház talált gazdára 119 önkormányzat területén.