Megérkezett a kanyaró Szerbiába. Eddig három, 1-1,5 éves gyereknél regisztrálták a megbetegedést – írja a Nova.

„Leggyakrabban magas láz, orrfolyás és vörös szemek jellemzik a betegség kezdetét, valamint néhány nap múlva a kiütések is megjelennek. A kiütések megjelenése előtt és után négy nappal a fertőzött személy erősen fertőző. Ezért arra kérünk minden szülőt, akinek gyermeke betöltötte az első életévét, hogy oltassák be gyermekeiket” – mondta Verica Jovanović, a Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet igazgatója.

Szerbiában az elmúlt időszakban nagyon alacsony az MMR vakcinákkal oltott gyerekek aránya, így a szakértők szerint minden adva van egy járvány kitöréséhez. A kanyarójárvány 95 százalékos oltottság felett lenne elkerülhető.

„A rendelkezésünkre álló adatok szerint tavaly 71 százalékos volt az oltottság a két éven aluliak esetében, míg az óvodáskorúaknál 85 százalék körüli, ami nem elég” – mondta Jovanović. A Batut igazgatója arra figyelmeztet, hogy a szövődmények súlyosak, sőt – a legutóbbi ilyen járvány idején szerzett tapasztalatok szerint – halálosak is lehetnek.

Novi Pazarban a kanyaró mellett a mononukleózis is megjelent az iskoláskorú gyerekeknél, ezért az illetékesek annak terjedését is figyelemmel kísérik.