Kis híján tragédiába fulladt egy nemzetközi sportrendezvény szombaton este Szarajevóban, amikor a helyi huligánok könnygázzal, fáklyákkal és késekkel támadtak kiskorú szerbiai gyermekek szüleire.

A Zvezdara focicsapatban játszó gyerekek szüleik kíséretében tartózkodtak a boszniai fővárosban. A szülőket támadás érte, az egyik apuka két késszúrást szenvedett el. Az eset az ilidžai Hills szállodánál történt 17.30 körül. A gyerekek megúszták sérülés nélkül, a rendőrség és a mentő a helyszínre érkezett, a szarajevói rendőrség igyekszik felderíteni a történteket.

Jelenleg a szállodát, amelynek a közelében az incidens történt a rendőrség különleges egységei őrzik, tudatta az Nova.rs.

A Szarajevói Hagyományos Junior Kupán a 2008. és 2015. között született gyerekek vesznek rész. A Zvezdara és a zágrábi Dugo Selo meccse után a gyerekek a szobáikba indultak, a szülők pedig egy másik szállodába, ahol elszállásolták őket. A hotel parkolójában egy csoport ultra várta őket, vélhetően valami helyi klub szurkolói, akiknek nem volt közük ahhoz a csapathoz, amely ellen a szerbiai gyerekek játszottak. A huligánok a szálloda előcsarnokába is dobtak könnygázt, a szülők egy csoportja pedig utánuk ment. Kinn az ultrák fáklyákkal dobálták meg a szülőket, mesélte egy szemtanú az N1-nek.

A batajnicai Anton Miladinović az El Maestro focisulitól azt mesélte el, hogy a szállodába egyszerre csak 10-15 símaszkos huligán rontott be. „A jelenlévő szülőket paprikasprével és könnygázzal fújták le, egy zvezdarai férfit késszúrásokkal sebesítettek meg. Valóságos pokoljárást rendeztek. Nem volt kellemes, egy pillanatban pánik tört ki a szállodában, amíg nem érkeztek meg a rendőrök, akiknek sikerült megnyugtatni a szülőket. Már azon voltunk, hogy összecsomagolunk és visszatérünk Szerbiába. A szállodán kívül lenne a meccsünk és ez gondot okoz” – mondta.

A gyerekeket kísérő szülők nehezményezték, hogy a meccsekre nem biztosított számukra a rendőri kíséret, illetve, hogy saját kocsijukkal kell a torna helyszíneire menniük. „Van itt egy tízfős biztonsági szolgálat, ők nagyon rendesek. Amikor megérkezett a rendőrség, feltettem nekik néhány kérdést, s akkor az egyik rendőr provokatív megjegyzéssel válaszolt. Az arcomba hajolt és azt kérdezte, mit sza*ozok. Nem számítottam arra, hogy a rendőrség így reagál. A kollégája hozzám lépett, átölelt, itt voltak a gyerekeim is, őket megsimogatta, nekem pedig azt mondta, nyugodjak meg, megvédenek, azért vannak itt” – mesélte az N1-nek egy szülő, Ljubomir Vukadinović, aki egyébként a focitornát remeknek tartotta, sajnálatosnak csak azt, hogy tucatnyi huligán képes volt ezt tönkretenni. „A támadók azt mondták, csak ránk, szerbekre vártak. Bármit jelentsen is ez, szomorú egy ilyen városban. A gyerekek a szállodaszobákban sírtak, alig tudtuk megnyugtatni őket. Meccseket kell játszaniuk, mi őket kísérjük, nem azért jöttünk, hogy incidenseket váltsunk ki” – tette hozzá.

 

A borítókép forrása a Nova.rs