Minden nyomásgyakorlás ellenére Szerbia, ez a kis, szabadságszerető ország Európa szívében fennmarad és fejlődik – írta szombati Instagram-bejegyzésében Aleksandar Vučić. A szerb államfő posztjához egy farkas képét tette hozzá azzal az üzenettel, miszerint „A farkas nem veszíti el álmait egy birka véleménye miatt”.

Elgondolkodtató az államfő Insta-posztja

„Minden nap azt mondják, hogy tennünk kell valamit Koszovó ügyében, hogy valamit tennünk kell az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetését illetően, hogy fel kell adnunk népünk támogatását a boszniai Szerb Köztársaságban, de mindennek ellenére, továbbra is fennmarad és fejlődik ez a kis, szabadságszerető ország Európa szívében” – írta a köztársasági elnök.