Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke jelenti a legfőbb akadályt Bosznia-Hercegovina számára az Európai Unióba vezető úton – jelentette ki Tonino Picula, az Európai Parlament nyugat-balkáni bővítési ügyekkel megbízott jelentéstevője.

Egy dolog volt eddig ünnepelni január 9-ét, amikor Bosznia-Hercegovina nagyon távol állt az uniós tagjelöltségtől, és teljesen más dolog ezt a napot ünnepelni egy hónappal azt követően, hogy az Európa Tanács végre megadta a tagjelölti státust az országnak” – mutatott rá Picula a szarajevói Avaznak nyilatkozva.

A horvát EP-képviselő azt is leszögezte, hogy ő maga Dodik anyagi és politikai szankcionálását szorgalmazza, aminek eredménye a politikai izolálás lenne amellett, hogy anyagilag sem gyarapodhatna többé.

Dodik igencsak megérezné az anyagi izolálást, ahogyan azt érzik a lengyelek és a magyarok is, akiknek az EU egyelőre nem ad hozzáférést az uniós forrásokhoz, mert eltértek a demokratikus normáktól” – mutatott rá Picula, aki szerint „nem elég Vlagyimir Putyin orosz elnököt szankciók alá vonni, hanem ezt meg kell tenni Oroszországon kívüli inasaival is”.

Picula arra számít, hogy Dodik blokkolni fogja a reformokat, hogy szavakban azt jelezze, készen áll arra, hogy Bosznia az uniós tagság felé haladjon, de a gyakorlatban mindent megtesz majd, hogy ezt akadályozza, ugyanis „tudja, hogy az európai normák elfogadása őt eltávolítaná a politikától”.

Ha az EU Dodikkal folytat párbeszédet, az azt jelenti, hogy Putyinnal is kommunikál, ahogyan azt is jelenti, hogy Szerbiával és Magyarországgal is ezt teszi” – mutatott rá a jelentéstevő, aki Dodik azon lépését, hogy kitünteti Putyint azzal magyarázza: ez üzenet volt azok számára, akikről Dodik hiszi, hogy képesek őt hatalomban tartani.

Picula értékelése szerint Moszkva érdeke Bosznia politikai destabilizálása, mert ez az egész Nyugat-Balkán destabilizálását vonná maga után, ami viszont a térség uniótól való távolodását eredményezné. „Ez az elsődleges érdekük. Dodik erre a fajta támogatásra számít, szorosan kötődik a befolyásolás ezen formájához, az EU-nak pedig arra kellene ügyelnie, hogy a saját soraiból kigyomlálja Dodik támogatóit” – mondta Picula, Magyarországra utalva kijelentésével.