Elhunyt Tamás Gáspár Miklós erdélyi magyar filozófus, politikus, közíró. A hírt a Litera irodalmi portál jelentette be.

 

Halálát hosszú betegség előzte meg, tudatta többek között a HVG, amelynek rendszeres szerzője volt. A lap így méltatta a néhai filozófust:

Tamás Gáspár Miklós – ahogy az ország ismerte: TGM – Kolozsvárott született 1948-ban. Itt szerzett filozófiai diplomát, majd 1978-ban költözött Magyarországra. Előbb az ELTE bölcsészkarán tanított, ahonnan ellenzéki megnyilvánulásai miatt távolították el. Ezután amerikai, angol és francia egyetemeken oktatott, később a CEU-n is.

A politikai életben a rendszerváltás előtt is aktív, majd a Szabad Demokraták Szövetségében politizál, az első szabadon választott országgyűlésben képviselő is. A gyakorlati politikától fokozatosan eltávolodik, majd 2000-ben a pártból is kilépett.

Nézetei a liberalizmustól – rövid konzervatív kitérővel – a radikális baloldalisághoz érkeztek meg. Hosszú ideje politikailag otthontalanként tekintett magára, a létező pártok egyikénél sem látott érvényes programot.

TGM a HVG szerzője volt évtizedeken át, de gyakran publikált a Mérce oldalán és számos más lapban. A publicisztikától nyilvánosan elbúcsúzott, az utóbbi években értelmetlennek tartotta. Utolsó interjúját a HVG-nek adta, ebben általános pesszimizmusa mellett arról beszélt, hogy reményt és fejlődést csak az egyén és a kis közösségek szintjén lát.