Akadálytalanul kihajózott a horvát kikötőből és Törökországba távozott Oroszország egyik leggazdagabb emberének, Aliser Uszmanovnak a horvát hatóságok által lefoglalt luxusjachtja – írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden. Andrej Plenković kormányfő és Oleg Butković tengerészeti miniszter vizsgálatot és felelősségre vonást ígért az ügyben.

A horvát kormány még tavaly márciusban zárolta a vagyonát olyan orosz milliárdosoknak, akik az Európai Unió szankciós listáján szerepelnek az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt. A horvát hatóságok három luxusjachtot is lefoglaltak a fiumei és a közép-horvátországi betinai és skradini kikötőben, és erről értesítették a tulajdonosokat is.

A betinai kikötőben lepecsételt, Irina VU névre keresztelt, 35 méter hosszú, 240 tonnás hajó horvát legénységgel a fedélzetén még tavaly októberben hagyta el a dokkot, és Dubrovnikban határellenőrzésen is átesett. A lap információi szerint sem a rendőrség, sem a kikötőparancsnokság nem talált feljegyzést a rendszerben arról, hogy az orosz milliárdosa luxusjachtja ellen hajózási tilalom van érvényben.

Oleg Butković tengerészeti miniszter újságíróknak úgy nyilatkozott: a máig tisztázatlan körülmények között eltűnt jacht körülményeit még vizsgálják.

„Hogy ez hogyan történt, és hogy a rendszerben volt-e hiba, azt ki fogjuk deríteni” – mondta a tárcavezető, hozzátéve: az ügy felderítésébe bekapcsolódott a horvát ügyészség, a nemzetbiztonsági és hírszerzési ügynökség, a belügyminisztérium és a külügyminisztérium is.

Andrej Plenković kormányfő kedden a parlamentben azt mondta, hogy felelősségre fogják vonni azokat, akik a mulasztást elkövették.

„Osztom az elégedetlenséget a jacht eltűnésével kapcsolatban, várjuk az illetékes minisztériumok és szolgálatok jelentését, ilyesmi nem fordulhat elő” – húzta alá a miniszterelnök.

A horvát sajtó néhány napja kezdett el cikkezni a nemrég napvilágra került esetről, amely a reakciókból ítélve a hatóságok számára is csak most derült ki. A lapok szégyenletes mulasztásról és rejtélyes eltűnésről írnak, valamint hozzáteszik, hogy szankciók megsértésével vádolt személyek öt év börtönbüntetést is kaphatnak.

A nyitókép csak illusztráció (Fotó: Pixabay)