Milan Đurić újvidéki polgármester szerdán közölte, hogy a mai nappal megkezdődött a tartományi képviselőház épületében keletkezett károk szanálása. A Javne garaže (Nyilvános garázsok) vállalat alkalmazásában álló munkások az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Kara által kidolgozott tanulmány alapján láttak hozzá a munkálatokhoz.

A polármester arról nem nyilatkozott, hogy valójában mekkora mértékű munkálatokról van szó, vagy hogy mikorra fejezik be a felújítást.

Egy hónapja a tartományi kormány jelentette be, hogy a Műszaki Tudományok Kara kidolgozott egy tanulmányt, amelyben felmérte a károkat és meghatározta az épület szanálására vonatkozó lépéseket. Az elemzés alapján „nincsenek arra utaló jelek, hogy az épület veszélyessé vált volna, a liftet kivéve, amelynek használatát a munkálatok végéig betiltották”.

Azt, hogy az épület megrongálódott, a 021.rs portál fedte fel tavaly októberben, amikor az épület egyik szárnya már le volt zárva. Habár az ellenzéki pártok egy része, a civil szervezetek és a szakmai is azt követelte, hogy állítsák le a Báni palota közelébe tervezett mélygarázs építését, ez nem következett be. A hatalom akkor úgy reagált, hogy „nem keletkezett nagy kár” és hogy az ügy rendezésébe bevonták a Műszaki Tudományok Karát is.

A mélygarázs építésének kivitelezője a Javne garaže vállalat, amelynek tulajdonosai az Inobačka és a Best in Parking – Holding. A vállalat 2020-ban írt alá egy 40 éves koncessziós szerződést Újvidék városával. A garázs építését a tervek szerint idén szeptember 17-ig kell befejezni.

Öreg Anna Igor Mirovićnak: Önnek nem probléma, hogy összedől az épület, amelyben dolgozik?