A tej és a sajt mellett a tojás drágult meg a leginkább a tavalyi év folyamán. A tízdarabos csomagolású tojás ára a boltokban, de a piacokon is eléri a 230 dinárt. A Nova.rs-nek nyilatkozó szakértők viszont azt mondják, olcsóbb  már nem lesz a tojás, az ár a csúcsot pedig húsvét környékén éri majd el.

A Köztársasági Statisztikai Intézet adatai szerint decemberben a tojás darabjának átlagára 22 dinár volt. Tavaly januárban, vagyis egy évvel ezelőtt a piacokon 16, a boltokban 19 dinárba került egy darab tojás.

Radomir Erić, a Szárnyastenyésztők Országos Szövetségének képviselője kiemelte, hogy míg a takarmány tavaly 1.000 dinárba került, majd ugyanazért 2.000 dinárt fizetnek a tenyésztők. A koncentrát 350 dinár volt, ma több mint 800 dinárt kell érte fizetni. Kiemelte, ez itt Szerbia, a kereskedők ott emelnek, ahol tudnak, így nem lepődne meg, ha húsvétra 50 dinárt is elkérnének egy darab tojásért.

A tojás tulajdonképpen idényjellegű, ami azt jelenti, hogy télen sokkal kevesebbet tojnak a tojók, ezért is drágább a tojás. Olcsóbb viszont már nem lesz.  Hiába lesz kedvezőbb a takarmánykukorica ára, a tojás ára már nem fog csökkenni.