A papírformának megfelelően a bolgár Grigor Dimitrov jutott be az ausztrál nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójába, miután csütörtökön délelőtt 6:3, 6:2, 6:0 arányban nyert a világranglista 68. helyezettje, a zentai Györe László ellen.

A világranglista 28. helyén álló Dimitrov az első játszma elején mindjárt elnyerte Györe adogatójátékát, s ezt a break-előnyt a szett végéig meg is őrizte, s harmadik játszmalabdát – egy volt neki 5:2-nél is – kihasználva 6:3 arányban megnyerte az első szettet.

A második játszmában Dimitrov az első és az ötödik játékban breakelt, s harminchat perc alatt 6:2-re nyerte meg a szettet. A folytatás is a bolgár fölényét hozta, aki a harmadik játszmát mindjárt egy breakkel kezdte, majd a harmadik játékban is elnyerte Györe adogatójátékát, s kevesebb mint negyedóra alatt 4:0-s előnyre tett szert, s mivel utána még egyszer breakelt, így végül 6:0-ra nyerte meg a szettet és ezzel együtt a meccset is.

Györe az első fordulóban aratott győzelmének köszönhetően várhatóan a 62. hely környékére tornázza fel magát az év első Grand Slam-versenye utáni világranglistán, s a második fordulóba jutásért 106 ezer dollárt gyűjtött be.