Čedomir Stojković ügyvéd, az Október csoport, valamint ukrán és orosz partnerszövetségek csütörtökön az Igazságügyi Palotában egy sor büntetőeljárást indítottak személyek és szervezetek ellen a Wagner-csoport félkatonai szervezet szerbiai tevékenysége miatt – írja a Danas. A panaszok a Wagner-csoport szerbiai tevékenységére, a szerb állampolgárok mozgósítására és a Nemzetbiztonsági ás Hírszerzési Iroda (BIA) tétlenségére vonatkoznak.

„Megalapozottan gyanítjuk, hogy Aleksandar Vulin utasítást adott arra, hogy a Wagner-csoport tevékenységét ne akadályozzák, és ez a közvetlen oka annak, hogy Oroszország itt mozgósítja az embereket, és hadba küldi őket” – mutatott rá Stojković. Hozzátette, ha a biztonsági szervek elvégeznék dolgukat, Szerbiából egyetlen ember sem indulna Ukrajnába háborúzni.

Alekszander Bocan-Harcsenko szerbiai orosz nagykövet ellen is büntetőfeljelentést tettek. „Ő egy olyan szervezet vezetője, amely egyrészt mozgósítja a polgárokat, másrészt anyagi forrásokat biztosít és utasításokat ad arra vonatkozóan, hogy az állampolgárok miként jelentkezhetnek az ukrajnai háborúba” – mondta Stojković, aki szerint a szerbiai orosz nagykövetség honlapján szerepeltek azok az utasítások, hogy hogyan regisztrálhatnak az állampolgárok az ukrajnai háborúba való részvételre.

A feljelentettek között szerepel Damjan Knežević, az Országos Járőrszolgálat munkatársa is, aki tudomásuk szerint csatlakozott a Wagner-csoporthoz, és szerb állampolgárokat toboroz.

Čedomir Stojković elmondta: a Wagner-csoport hírszerző ügynökség is, amely információkat gyűjt és juttat el Oroszországba. „Tudjuk, hogy a niši szerb-orosz humanitárius központon keresztül is működnek” – mondta Stojković.