Németország energiaellátása már nem függ az orosz importtól – mondta Christian Lindner német pénzügyminiszter a BBC-nek. Lindner kijelentette, hogy Németország teljesen diverzifikálta energetikai infrastruktúráját azóta, hogy Oroszország tavaly megszállta Ukrajnát. Németország természetesen még mindig függ az energiaimporttól, de ma már nem az orosz importtól, hanem a globális piacoktól – jelentette ki.

Németország korábban a gázszükségleteinek mintegy felét, olajszükségleteinek több mint egyharmadát Oroszországból importálta. Moszkva azonban augusztusban leállította az ország gázellátását, Németország pedig az év elején leállította az orosz olajimportot. Az alternatív energiaforrások felkutatásáért folytatott versenyben az ország újraindította a széntüzelésű erőműveket, elhalasztotta a három megmaradt atomerőművének leállítására vonatkozó terveket, és növelte akarta a más országokból, például Norvégiából és az Egyesült Államokból importált földgáz tárolására szolgáló kapacitásokat.

A svájci Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumon Lindner rámutatott arra a gyorsaságra, amellyel egy új cseppfolyósított földgáz-terminál épült Németországban. Mint mondta, rekordidő, mintegy nyolc hónap alatt sikerült kivitelezni. Hozzátette, hogy további infrastrukturális beruházásokat terveznek – írja a portfolio.hu.

„Megértettük, hogy Angela Merkel kancellár korszaka után a versenyképességünket kell elősegítenünk. Az a korszak, nos, a múlt erősségeire összpontosított, most pedig a jövő erősségeit fejlesztjük” – értékelt Lindner.