Hat újabb titkosított dokumentumra bukkantak az amerikai Igazságügyi Minisztérium munkatársai Joe Biden elnök delaware-i otthonában, írja külföldi hírforrások alapján a 444.hu.

Ügyvédje, Bob Bauer elmondása szerint az iratok egy része Biden szenátori (1973-2009), egy része pedig alelnöki (2009-2017) időszakából származik. A tizenkét órán át tartó kutatás során Biden néhány kézzel írt jegyzetét is lefoglalták.

Az elnök maga ajánlotta, hogy vizsgálják át a házat, de személyesen nem jelent meg, ügyvédei képviselték.

Az elmúlt hónapokban két adag titkosított dokumentumot találtak Bidennél, először novemberben egy washingtoni alapítványi irodában, majd decemberben és januárban a delaware-i ház garázsában, illetve egy közeli raktárhelyiségben. Az első esetet is csak januárban hozták nyilvánosságra, jóval a képviselőházi választás után. Biden ezt figyelmetlenségként állította be, és azt mondta, nem bánja, hogy nem állt elő ezzel korábban.

A hatóság vizsgálja, hogy az elnök és beosztottjai megfelelően kezelték-e az Obama-elnökség idején keletkezett titkosított iratokat. Az amerikai jogszabályok értelmében az elnöknek és minden fehérházi alkalmazottnak a posztjukról távozásuk után minden titkosított iratot be kell szolgáltatniuk a nemzeti levéltár számára.

Közben bűnügyi nyomozás zajlik Donald Trump volt elnök ellen, titkosított akták helytelen kezelése miatt. Az FBI tavaly augusztusban kutatta át Trump floridai otthonát, és több mint 10 ezer dokumentumot foglaltak le. A minisztérium korábban már próbálta idézéssel is begyűjteni az iratokat Trumptól, de nem jártak sikerrel, ezután érkezett az FBI. A dokumentumok között 300 titkosított volt, köztük 18 olyan, amelyik a legszigorúbban titkosított kategóriába esik.

A republikánusok szerint Bidennel szemben kevésbé szigorúak, a Fehér Ház viszont felhívta a figyelmet, hogy Biden kezdettől fogva együttműködik a hatósággal, és átadta a dokumentumokat, míg Trump ellenállt, egészen az FBI érkezéséig.

Joe Biden (Fotó: Wikipédia)