Kedden éjszaka 1 óra 35 perckor három propént szállító tehervagon siklott ki Szabadkánál a vasútállomástól mindössze párszáz méterre. Az illetékesek azt mondják nincs szivárgás, a baleset nem veszélyezteti a polgárok egészségét és életét. A felborult vagon közvetlenül a Műszaki Szakközépiskola mögött található. A délelőtt folyamán az egyik vagont már visszahelyezték a sínekre.

A tehervagonokat a „Kombinovani prevoz“ vállalat szállította Újvidék irányába.

A Szerbiai Vasúti Infrastruktúra Közvállalat illetékese a Vajdasági RTV-nek  kamerán kívül azt mondta, hogy a balesetről azonnal értesítették a Belügyminisztériumot és a tűzoltókat is, akiknek az ügyeletes csapatai még most is a helyszínen vannak. A három vagon közül kettőt már visszahelyeztek a sínekre, a harmadik felborult, ennek az emelését szervezik most. Tekintettel arra, hogy azokból nem szivárog a gáz, a vagon kiürítésére nincs szükség, azt teli állapotban emelik majd vissza a sínekre.

A baleset okát a megfelelő szervek vizsgálják.

A propén egyébként színtelen, szagtalan, gyúlékony gáz.Fontos vegyipari alapanyag, propénből gyártják a polipropént, egy elterjedt műanyagot, de számos más vegyület gyártása is propénből indul ki.