Nyugodt és ellenőrzés alatt álló – így ítélte meg a szabadkai migránshelyzetet Bojan Šoralov, az észak-bácskai körzet vezetője, majd kiemelte, hogy a város területén jelenleg mintegy 400 migráns tartózkodik, ami tízszer kevesebb, mint fél évvel ezelőtt. A város határában lévő befogadóközpontban is nyugodt a helyzet, mintegy 200 migráns tartózkodik itt, főként Afganisztánból, Marokkóból és Szíriából jöttek.

Az illetékesek azt mondják, a befogadóközpontban nincsenek tartósan a migránsok.

— A közelmúltban növeltük a befogadóképességet, ami azt jelenti, hogy most 220 személyt tudunk ellátni. Jelenleg kevesebb, mint kétszázan vannak itt, mondta Siniša Marković, a központ igazgatója. Hozzátette, az itt megjelenő migránsok néhány napot, legfeljebb néhány hetet töltenek itt. Jelenleg mintegy 20 férfi van, akik már néhány hónapja a központban vannak.

Bojan Šoralov kiemelte, míg a nyár folyamán mintegy 4000 migráns volt Szabadkán, most tízszer kevesebben vannak. Mindez, szavai szerint a megfelelő fellépésnek és akcióknak köszönhető, amivel az állam azt üzente a migránsoknak: Szabadkán keresztül nem tudnak eljutni az Európai Unióba, nem tudnak átjutni a határon. Az illetékes hozzátette, az erdőben még mindig akadnak gondok, ugyan felszámolták az illegális táborokat, továbbra is rengeteg a szemét. Ennek eltávolításáról a jövő héten tárgyalnak az illetékes közvállalatokkal.