A közösségi oldalak és a média tájékoztatása alapján Szerbiában Kids drog, azaz gyermekdrog néven rágógumi formájú pszichoaktív szerek jelentek meg a kábítószerpiacon. A szerbiai rendőrség egyelőre nem talált ilyen szert az országban, ezért a Belügyminisztérium arra kéri a szülőket és a polgárokat, hogy a kábítószerrel kapcsolatos információikat jelentsék a legközelebbi rendőrkapitányságon.

Amennyiben a Belügyminisztérium munkatársai kábítószergyanús anyagot találnak, azt lefoglalják, majd az Országos Bűnügyi Igazságügyi Szakértői Központban további szakvéleményt kérnek annak megállapítására, hogy pszichoaktív anyagról van-e szó. Az elmúlt időszakban nem találtak gyerekkábítószert, de évtizedek óta léteznek cukorkákra emlékeztető drogok, és a snüssz is megjelent.

„A snüssz egy dohánytermék, és nem szerepel a szabályozott pszichoaktív anyagok listáján, azaz nem minősül kábítószernek, azonban szükséges, hogy a szülők beszéljenek gyermekeikkel. Figyelmeztessék őket az esetleges veszélyekre, és arra, hogy ha ilyen anyagokkal találkoznak, ne vegyék be azokat” – áll a közleményben.

A Belügyminisztérium az elkövetkezendő időszakban fokozottan figyeli az iskolák környékét, hogy megfékezzék a tiltott szerek terjedését és a kiskorúak drogfogyasztását.

Illusztráció: Pixabay