Amíg én vagyok a miniszterelnök, kizárt, hogy belesodródjunk a háborúba – mondta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Kossuth Rádió reggeli műsorában. – Meg kell vetnünk a sarkunkat, különben nyakig leszünk a háborúban. Nem is nyomást gyakorolnak rájuk a háborús álláspont elfogadása érdekében, hanem ütik, rúgják, harapják őket, de nem engednek, minél hamarabb meg kell kezdeni a béketárgyalásokat – nyilatkozta Orbán, közölte a HVG.

– A németek is úgy kezdték, hogy nem küldenek fegyvert, csak sisakokat, most meg már a vadászgépeknél tartunk – utalt Orbán a tankok bejelentését követően felmerült újabb ukrán kérésre. Aki fegyvert küld, aki finanszírozza a hadban álló felek egyikének költségvetését, az háborúban áll, függetlenül attól, hogy mit nyilatkozik – mondta a kormányfő. Szerencsére azonban a konfliktus kirobbanása egybeesett a választásokkal, így már idejekorán rákényszerült a kormány az álláspontja megfogalmazására és ebből azóta sem volt hajlandó engedni.

A nemzeti konzultáció a miniszterelnök szerint hungarikum, hiszen a legtöbb demokráciában csak négyévente kérdezik meg az emberek véleményét, Magyarországon ez nincs így. Ugyan a baloldal vitatja a konzultáció eredményét és lehet arról is polemizálni, hogy ez az 1,4 millió ember ez sok vagy kevés. Orbán szerint azonban itt az a fontos, hogy aki élni akart a lehetőséggel, az élt, aki pedig nem, az rábízta a döntést a többiekre.

A miniszterelnök elmondta azt is, hogy a szankciók nem segítik az ukránokat, nem kényszerítik térdre az oroszokat, viszont Európának rengeteget ártanak. Magyarország vesztesége 9,5 milliárd euró, ami nagyjából a magyarok által fizetett teljes, évi személyi jövedelmi adót jelenti. Éppen ezért nem támogatják a szankciókat, meg sem szavazzák őket, azokat azonban, amik nem érintik Magyarországot érzékenyen, hagyják létrejönni.

A boltokban tapasztalható áremelkedésekről Orbán elmondta: Az infláció egy közellenség, azt le kell győzni. A kormány már megtette a szükséges lépéseket. Az infláció február-március tájékára csökkenni kezd majd és decemberre egy számjegyű lesz. Olyan szankciókat sem fogunk átengedni, amik tovább növelnék a magyar inflációt. Ezért sem fogják megszavazni a szankcióknak a nukleáris energiahordozókra való kiterjesztését.