Az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult fel. Ennek emlékére jelölte ki a napot 2005-ben az ENSZ-Közgyűlés, hogy ezentúl minden évben figyelmeztessen: soha még egy ilyen bűntett ne legyen elkövethető, amelyet ember ember ellen hajtott végre végtelen kegyetlenséggel.

Az izraeli Jad Vasem Intézet emlékközpontjának létezik egy úgynevezett Emlékezem Fala (IRemember Wall), amelyen véletlenszerűen helyezkednek el az áldozatok neve, fényképei  adatlapjai.

Ha valaki megadja a nevét és az országát, a rendszer hozzá fogja párosítani egy áldozathoz és mindkettőjük neve együtt megjelenik a Falon. Folyamatosan telik a Fal és a homályban lévő fényképek úgy válnak élessé, ahogy valaki felvállalta egy áldozat emlékezetét.

E sorok írójának például egy lengyel fiatalember fényképét sorsolta a rendszer. Werner Preiss a lengyelországi Makuszowban született 1914-ben. Hivatalnokként dolgozott és a háború előtt Hindenburgban élt, Németországban. A háború alatt Csehszlovákiában, Nollendorfban tartózkodott, ez az utolsó ismert címe. A Vöröskereszt adatai szerint az egyik haláltáborban gyilkolták meg 1944-ben.

A falon konkrét személyt is ki lehet választani, vagy település szerint megnézni az áldozatok adatlapjait, fotóit. Sajnos Magyarországról és Vajdaságból is igen sokan szerepelnek az adatbázisban.

A falon részvétel nélkül is érdemes nézelődni, egy-egy fotó, adatlap máris közelebb hozza a mai nap fontosságát.

Ha valaki szeretne ilyen módon is emlékezni, ide kattintva lehet csatlakozni.

Áldozatok fényképei a Jad Vasem jeruzsálemi emlékhelyén (Fotó: Wikipedia)