Százezrek haltak meg, több százezerre tehető a hadirokkantak száma, és milliók váltak hontalanná és földönfutóvá a kilencvenes évek délszláv háborúiban. Egy ország hullott a darabjaira, és a szemünk láttára folyt patakokban a vér. Az egész világ megjegyezte és megtanulta Srebrenica nevét, mint a második világháború utáni legtömegesebb európai népirtás és vérengzés helyszínét. Csak Boszniában több tízezerre tehető az ártatlanul megölt, meghalt gyerekek száma. A gazdasági károkról inkább ne beszéljünk, egyrészt felbecsülhetetlenek, másrészt eltörpül a jelentőségük az elvesztett emberéletek mellett. 

A háború(k) következményei alól a vajdasági magyarok sem vonhatták ki magukat. Tízezrek menekültek külföldre, ugyanennyi család szakadt szét tartósan vagy örökre. A szankciók, a hiperinfláció, az áruhiány következményeit mindannyian egyformán éreztük, nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Besorozott, egyenruhába bújtatott vajdasági magyarok haltak vagy sebesültek meg különböző frontokon, és mint tudjuk, az is előfordul(hatot)t, hogy magyar lőtt magyarra egy délszláv háborúban, a horvát fronton, hisz mindkét szemben álló fél előszeretettel küldte az első sorba a nem az ő nemzetéhez tartozó, de az ő hadseregében harcoló katonákat. 

Mindezek után és mindezt tudva különösen gusztustalan, erkölcstelen, gyomorforgató és elfogadhatatlan az, ha épp egy vajdasági magyar politikus gondolja úgy – sőt, dönt úgy –, hogy a háborús bűnöket még csak ki sem kell vizsgálni. Deli Andor, a VMSZ európai parlamenti képviselője a Fidesz frakciójában így gondolja, és így döntött. 

Az 1993-ban Hágában létrehozott Nemzetközi Törvényszék huszonnégy éves működése során százhatvanegy ember ellen emelt vádat, és közülük nyolcvannégyet ítélt el a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekmények miatt, köztük a srebrenicai népirtás több végrehajtóját és kitervelőjét, Ratko Mladićot, Radovan Karadžićot, Biljana Plavšićot. De nem volt köztük például Slobodan Milošević volt szerb/jugoszláv elnök, akit még a per vége előtt ért utol a halál a vizsgálati börtöncellájában. De nem csak szerbek voltak az elítéltek között. Nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül a bíróság ítéletet mondott minden horvát és bosnyák elkövető felett, akit maga elé tudott idézni, és akiről bebizonyosodott, hogy háborús bűnöket követett el. Ez, persze, egyetlen embert nem támasztott fel halálából, és egyetlen lerombolt családi házat nem épített újjá, de talán egy kis lelki gyógyírt adott az áldozatok hozzátartozóinak, és egy kicsit úgy érezhettük, helyreállt a világ erkölcsi rendje. 

Egy hasonló jellegű bíróság felállítását javasolja most az Európai Parlament az Ukrajna területén, az orosz fegyveres erők által elkövetett háborús bűntettek miatt. Az ezzel kapcsolatos állásfoglalást az európai képviselők elsöprő többséggel megszavazták, a Fidesz képviselői azonban nem. Ott voltak, jelen voltak, de nem nyomtak gombot, azaz még csak nem is szavaztak. Így Deli Andor sem. Ott volt, jelen volt, de félrenézett, vagy csak eltakarta a szemét, keze nem mozdult szavazásra – ki tudja, milyen politikai érdekek miatt.

Andor, ez elfogadhatatlan. Vajdasági magyar politikus – lásd a fentieket! – így nem viselkedhet. Semmilyen okra és érdekre hivatkozva sem.