Mégis megtartotta az egyházi szertartást Szent Száva napján a szécsányi Aleksa Šantić Általános Iskolában a helyi pap. Annak ellenére, hogy korábban az iskola igazgatónője Olivera Marjanović ezt megtiltotta, az egyház képviselője korábban megjelent az iskolában, elvégezte a szertartást és felvágta az ünnepi kalácsot. Az igazgatónő hozzátette, a szertartás idején ő nem volt az osztályteremben, írja a Novosti.

– Nem beszéltük meg. A pap korábban megérkezett, probléma nélkül elvégezte a szertartást, majd következett az előadás, mondta Olivera Marjanović, aki kiemelte, a gyerekek nagyon szépen énekeltek.

A templomban később liturgiát tartottak, amelyen a polgármesteren kívül jelen voltak az iskola diákjai és a gyerekek is.

Emlékeztetőül elmondjuk, hogy az igazgatónő korábban megtiltotta, hogy vallási szertartást tartsanak az iskolában, s Szerbia alkotmányára hivatkozott, amelyben szerepel, hogy az egyházat és az iskolát külön kell választani egymástól.

Az igazgatónő később azt nyilatkozta, sajnálja, hogy iskolájuk, amelybe 110 diák jár és 23 alkalmazottjuk van, ezzel felhívta magára a közvélemény figyelmét.

Branko Ružić oktatásügyi miniszter újságírói kérdésre elmondta, hogy a Szent Száva napi ünnepséget ugyanúgy tartották meg Szécsányban, mint az összes többi szerbiai iskolában. A miniszter szerint ez hagyomány és nem vetődik fel senkiben ezzel kapcsolatban kérdés.

Az igazgatónő döntése mellett kiállt több civil szervezet és párt is, többek között Öreg Anna, parlamenti képviselő, a Szabad Polgárok Mozgalma vajdasági bizottságának elnöke.

Öreg Anna: Megengedhetetlen a vallási szertartást megtiltó iskolaigazgató elleni hangulatkeltés!