Pályafutása során tizedszer nyerte meg Novak Đoković Ausztrália nyílt teniszbajnokságát, miután a döntőben három órányi küzdelem után 6:3, 7:6 (7-4), 7:6 (7-5) arányban nyert a görög színekben versenyző Szetfanosz Cicipasz ellen. A szerb teniszezőnek ez volt a 22. Grand Slam-tornagyőzelme, amellyel az örökranglistán utolérte a spanyol Rafael Nadalt és a német Steffi Grafot. A Cicipasz elleni győzelem egyben azt is jelentette, hogy Novak Đoković négy helyet javított a világranglistán, így hétfőtől ő áll a férfi teniszezők világranglistájának első helyén, az eddigi világelső spanyol Carlos Alcaraz a második, Cicipasz pedig egy pozíciót javítva a harmadik helyet foglalja majd el. Đoković 374. hetét kezdi meg hétfőn a világranglista élén.

Az első játszma elején Đoković különösebb megerőltetés nélkül nyerte meg az adogatójátékait, míg ellenfele alaposan megizzadt, s azonnal két break-labdát is hárítania kellett. A negyedik játékban aztán a szerb klasszis elnyerte Cicipasz adogatójátékát, s 5:3-nál az első szettlabdát kihasználva megnyerte a játszmát.

A második szettben Đokovićnak 5:4-es vezetésénél break- és játszmalabdája volt, de ezt a ciprusi hárította, így a szett a rövidítésben dőlt el, amelyben a szerb teniszező 4:1-es vezetésre tett szert, utána azonban Cicipasz nyert három pontot zsinórban, aztán azonban ugyanennyit veszített zsinórban, így a 35 éves Đoković kétszettes előnyre tett szert.

A harmadik játszma egy-egy breakkel indult, utána azonban mindenki megnyerte a saját adogatójátékát, így ez a szett is a rövidítésben dőlt el. A tie-break során Đoković sokkal magabiztosabb volt, gyorsan 5:0-s vezetésre tett szert, utána viszont Cicipasz nyert sorozatban három pontot, és fel is jött 6:5-re, s a szerb teniszező az első meccslabdát kihasználva 7:5-re nyerte meg a rövidítést, és ezzel a mérkőzést is.