A szervezett kábítószer csempészés és kereskedelem felszámolására irányuló akció során Tirolban az osztrák rendőrség több mint egy tucat narkódílert vett őrizetbe, köztük egy szerb állampolgárt.

Az egyenruhások több mint 26 kilogramm marihuánát foglaltak le, melynek becsült értéke 260.000 euró, és 16 személy ellen indítottak vizsgálatot.

Az őrizetbe vett 19 és 50 év közötti férfiak közül négy albán nemzetiségű (három albániai és egy koszovói állampolgár)  három osztrák, két török, két olasz, két észak-macedón, egy szerbiai, és egy boszniai állampolgár.

Egy olyan bűnszervezetről van szó, amely a gyanú szerint az elmúlt két évben több mint 32 kilogramm kokaint és több mint 100 kilogramm marihuánát értékesített, közölte a rendőrség.

Az osztrák sajtó értesülései szerint az őrizetbe vett személyek nemcsak kábítószer-kereskedelemmel foglalkoztak, hanem zsarolással is, valamint házakba és lakásokba is betörtek.

A bűnbandával kapcsolatos első feljelentések még 2022 tavaszán érkeztek a rendőrséghez, ezek után Innsbruckban és Kufsteinben 13 helyszínen tartottak házkutatást.

Az akciók során több mobiltelefont és személyautót foglaltak le.

Egyes gyanúsítottak beismerő vallomást tettek.